Valamit kellene kezdeni ezzel a dizájnnal, de annyira "too much effort". Egyszer majd odáig is eljutok. A mostani ötletem szerint folyamatosan vizsgálom a csapatokat, ahogy a bajnokság halad előre. Ennek tükrében fogok mindig feltenni egy kérdést az adott csapattal kapcsolatosan és válaszolom is meg a magam módján. Fogadjátok szeretettel és babgulyással. A cikk megírása óta eltelt egy-két nap de csak mostanra sikerült eljutni a megosztásig.

Atlanta Hawks:

Eljuthatnak-e megint a Konferencia döntőig, mint tavaly vagy tovább is?

Jelenleg, egyiket sem látom reálisnak. Carrol távozott és bár a rendszer ugyanúgy adja magát, mint a tavalyi évben, Kent Bazemore nem ugyanaz a szint( bár pozitív csalódás az eddigi szereplése, nem véletlen a szereplése a „Radar alatt” rovatnak).  Budenholzer személye adott a további jó szerepléshez, de bajnokesélyesnek nem nevezném őket. Okos kosárlabdát játszanak, de maximum keleten lehetnek faktor az idei évben. Kicsit az az érzésem velük kapcsolatban, mint a San Antonio Spurs-vel volt éveken keresztül (gyengébb kivitelben). Saját konferencián belül meghatározó csapat, de minden csillagnak úgy kell állnia hosszú időn keresztül, hogy akár csak döntőre is esélyesként gondoljanak rájuk. Az igazi hasonlóság számomra az elsőszámú, vérbeli vezér hiányában jelenik meg. Attól a Spurstől (és még mindig) várják, hogy most már kiöregedjenek és látványosan romoljon az eredményességük, de mégis mindenki tartott tőlük. Vissza az Atlantához, idén szerintem második kör az, ami reális számukra, már keleti döntőhöz is nagy adag szerencse kellene jelen állás szerint, ráadásul a csoportjukban is a legrosszabb mérleggel álló csapatként az Orlando is nagyon veszélyes bárkire (csak két meccs lemaradásuk van). Amíg nem találnak egy vezért, akire azért lehet támaszkodni nehéz pillanatokban, addig nem érzem még annyira se veszélyesnek a csapatot, mint tavaly. Horford nálam sosem bizonyította be, hogy első számú vezér. Millsappel ugyanez az érzésem, attól függetlenül, hogy jól állnak egymásnak a pályán. Aki még kiemelhető az J. Teague, de valahogy nálam ő sem volt soha egy klasszikus franchise player matéria, bár azt meg kell hagyni, hogy statisztikái egyre többre predesztinálják. A cserepad Schröder vezetésével mutatósan néz ki és rendre hozzá tudnak tenni a játékhoz a többiek is. 15 mérkőzés után azt lehet látni, hogy a csapat a „rendszer áldozata” a jó értelemben. Divízión belül még veretlenek és szerintem az alapszakaszban elegendő is lesz ez a teljesítmény, de tavalyi szereplés ide vagy oda, továbbra is némileg hitetlenkedve gondolok rájuk, mint akár keleti döntős csapat.

New York Knicks:

Valóban letudták az újjáépülést és idén már rájátszás esélyes csapatuk van?

Még az én meglepetésemre is, de igen. Kifejezetten mutatós és nem mellékesen tudatos játékkal menetelnek. Egyenlőre éppen, hogy 8.-ik helyen vannak, bár lehet ez nem marad így, hiszen a Torontóval azonos mérleggel állnak,de egyenlőre a Raptors csak a 9. pozíciót birtokolja . Az elmúlt évek után végre látványos, élvezhető kosárlabdát játszanak és az eredmények is jönnek. Már a nyári játékos mozgások után is jól nézett ki papíron a kezdő ötös, de a pályán talán még inkább illenek egymáshoz. Mindezt úgy teszi a csapat, hogy Carmelo Anthony idén még nem sok értelmes mérkőzést facsart ki magából, mint első számú scorer és franchise player. A Porzingis-wagonra sikerült nekem is felszállnom és talán Anthonynak is jobb, hogy most nem kap annyi figyelmet, amíg össze szedi magát és a dobását. A triangle taktikát én nagyon szeretem és sokra tartottam (millenium környéki Lakers-fanként kötelezően), de voltak negatív érzéseim a naprakészségével kapcsolatban. Kobe Bryant adott interjút a Knicks-vel lejátszott vesztes mérkőzés után, hogy ez nem is háromszög, hanem inkább négyszög. Ha ennyi kell egy rendszer sikeressé tételéhez, hogy egy sarokkal megtoldják, hát legyen. A jelenlegi helyezésüktől függetlenül nem biztos, hogy be is fognak jutni a végelszámoláskor, mindenesetre az elmúlt évek szereplése után megint van remény a nagy almában. Élvezetes nézni a játékukat és egy nagyon fiatal nagyon tehetséges játékos fejlődését lehet megcsodálni nap, mint nap, ha már New York másik felében körülbelül semmit sem érdemes kosárlabda címén felkeresni. Irányító poszton lehet még javítani és persze a védekezés is hagy némi kívánnivalót maga után, de ilyen rövid idő alatt ekkora változást nem vártam én sem a csapat háza táján. Maximális elismerés emiatt Phil Jackson és a vezetés részére. Mint mondtam, mindig is csodáltam a szakértelmét és alázatosságát a sport iránt, de ezt még tőle sem vártam (Volt szerencsém beszerezni az önéletrajzi könyvét, ahol rengeteg érdekes információt megoszt az addigi karrierjével és a taktikával kapcsolatosan). Idén, ahogy mondtam, nem várok többet tőlük most már így 14 mérkőzés után többet, mint playoff. Nem tartom valószínűnek, hogy bejutnak a rájátszásba, de van mire alapozni és nem kell végre még egy évet egy ekkora piacon értelmetlen dobálózással és 50+ vereséggel töltenie a szurkolónak. Annak szurkolok leginkább, hogy Porzingis ne egy Linsanity időtartamú Disney-mese legyen. Ez a csapat – kiváltképp a MSG-ben – mindenkire veszélyes és ez rég óta nem volt elmondható róluk. A kispad hasznossága is a pozitív csalódás kategóriába esik nálam a nevek alapján. Aki szereti a nagy múltú és nagy szurkolóbázissal rendelkező csapatokat és szurkol, hogy az effajta franchise-ok a liga élbolyában legyenek, annak felcsillant most a keleti parton egy egészen nagy remény.