Nem bírom szó nélkül hagyni az elégedetlenkedést a régmúlt idők nagyjaitól, hogy „ezek meg azok a játékosok, az én időmben bezzeg nem lettek volna sehol”. Az utóbbi időben, több jelenlegi Hall of Fame tag is kikezdte Stephen Curryt. Félreértés ne essék, ez most nem egy szonáta lesz a regnáló MVP-ről. Ez egy kritika, miszerint honnan tudnák a már 15-20-25 éve nem játszó, egykoron kiemelkedően teljesítő kosarasok, hogy egy manapság sikeres játékos, miként teljesítene az ő idejükben. Walt Frazier, Oscar Robertson és olyan kevésbé kiemelkedő játékosok is, mint Stephen Jackson vagy Cedric Ceballos is nekiment már Currynek. Nem feltétlen tesz ez jót bárminek is. Maximum lesz min csámcsogni.

Amit mondanak, abban mindig benne a saját buktatójuk is. „Az én időmben”. Mit csinált volna egy Stephen Curry a hárompontos vonal nélkül? Valószínűleg szétverték volna. Mit tudna most egy a pályája csúcsán levő Wilt Chamberlain nyújtani a pályán, miközben az egész liga egy rohanós típusú játék irányába tendál, és aki nem képes a small-ballra, az halálra van ítélve? Esélyes, hogy a 100 pontos mérkőzéssel kevesebbek lennénk. Michael Jordanre nem térnék ki, mert neki szerintem teljesen mindegy lett volna. Korábbi cikkemben már leírtam, hogy sok, jelenleg magas poszton szereplő játékos nem tudna a pálya közelébe se kerülni a 70-es, 80-as, 90-es években. Ezt tartom is. De hogy miért fáj ez több korábbi játékosnak is? Miért nem lehet elfogadni, hogy a játék változik? Miért nem tűnik fel, hogy itt egy verekedés (ha egyáltalán kialakul), olyan szinten lesz a ligától megtorolva, hogy a játékosok már nem kockáztatják a karrierjüket. Vannak persze még mindig gyengébb idegrendszerrel rendelkező ballerek, de DeMarcus Cousins a legjobb példa, hogy még ő is tud gondolkodni és nem egy építkezésből visszamaradott tömör fél tégla szellemi szintjén van.

„Stephen Curryra ki kell lépni már a félpályánál”, hangzott a jó tanács. Ahan, hiszen olyan lassú és annyira gyenge a labdakezelési képessége, hogy nem hámozza át magát rajtad. Emellett, még passzolni is tud. A lent látható videón a mostanság egészen agresszívan és tudatosan védekező Kevin Durantet ültette be a hintába.

Minden korszaknak megvoltak a nagy sztárjai, de előbb-utóbb csak megtalálták azt a bizonyos típusú kriptonitot ellenük. Legyen szó az elmúlt időszakból akár Koberól vagy LeBronról. Őket még talán könnyebb is átültetni egy másik korba, hiszen voltak hozzájuk hasonló játékosok. Avagy inkább fordítva. De, mint ahogy ’Bron sem tudott egyedül bajnokságot nyerni és MJ-nek is kellett segítség stb. Curry se tudná a játékát játszani társak nélkül. Megadatik neki, hogy önmaga legyen úgy, hogy ez passzol a többiek játéka mellé és nem csak pumpál, khm-khm Mr. Bryant,

Mint ahogy, nem igaz mindegyik múltbéli játékosra, hogy nem állná meg a helyét a jelen körülményei között, ez fordítva is igaz. De felesleges belemenni ilyen gondolat –gabona- körökbe. Amikor összeállt a Dream Team 2012 Londonra, nagyon fogadkoztak a csapat tagjai, hogy ez az együttes, akár az első és eredeti Dream Teamet is legyűrné. Ment a hadd el had és a szájkarate, majd Jordan zárta ezt le egy nagyon frappáns mondattal. „A mostani Dream Team valóban esélyes, hogy legyőzzön minket, így hogy sokan 50 körül vagyunk már”. Természetesen így is vannak olyan szereplők az NBA-ben, akik sosem adják fel. De hát lehet ezt így is:

Az a kabala továbbra is creepy.